A Balfor története
Az egész 1979-ben kezdődött, amikor a „Ballario & Forestello” megépítették első rönkhasító gépüket, amit hamarosan körfűrészek és szalagfűrészek követtek...
1979
A Mario testvérek még nagyapjuk, Chiaffredo tornácán kezdték el megépíteni az első közös gépüket. Hamar híre ment és nem sokáig várattak magukra a megrendelések. A helyi gazdáknak és a favágóknak nem volt sem idejük, sem kedvük baltával fát aprítani, így lecsaptak a munkájukat megkönnyítő készülékekre. Az első felszereléseket egy öreg Bedford-dal szállíották ki és ezzel elkezdődött a kaland!
1980
A strapabíró szerkezetű, kézi építésű Ballario & Forestello rönkhasító fán történő tesztelése.
Már 1980-ban is az ügyfél elégedettség volt az elsődleges szempont.
1982
Egy nemzetközi vásáron szélesebb körben is ismertté válik a Ballario & Forestello név. A márka felkelti a viszonteladók érdeklődését is.
1985
Bizalmat szavazó viszonteladóiknak köszönhetően a Ballario & Forestello hamar sikereket ért el egész Európában. Egyúttal számos új és egyedi megoldásra érkeztek vásárlói igények… A két Mario pedig elfogadta a kihívást.
1996
A Ballario & Forestello egy nagyobb, modernebb verzuoloi gyárba költözött. Ez lehetőséget adott a választék bővítésére. Megszülettek a körfűrészek, valamint az első tűzifa-feldolgozó rendszerek.
1999
Üzembe helyezték a világ legnagyobb rönkhasítóját. Egy nagy francia cég egy még nem létező gép igényével állt elő és a Ballario & Forestello nem hátrált meg.
Az A100 mindenkit lenyűgöz a Savigliano vásáron és azon túl.
2008
A nagy sikerek ismét helyhiányhoz vezettek. A Ballario & Forestello-nak ezt a problémát le kellett küzdenie. Ezért megkezdték a mantai üzem építését. Ez a nagyobb, modern épület hatékonyabb termelést tett lehetővé. A név Balforra rövidült, hogy a Ballario & Forestello nemzetközibb legyen.
2010
Mantán tovább tökéletesítették munkamódszereiket. A házon belüli tervezésre és az optimalizált sorozatgyártási sorok fejlesztésére fektették a legnagyobb hangsúlyt. Az így született új modelleket minőségük és innovatív kialakításuk miatt egyaránt kedvelik és értékelik .
NAPJAINKBAN
A Balfor termékeket ma már világszerte ismerik és kedvelik. A végfelhasználók és viszonteladók 40 év után is töretlen bizalmát a cég folyamatos fejlődéssel és a változatlan minőségű gépekkel igyekszik meghálálni.